Miért rezegnek a nyárfák (Populus tremula)? - 2. rész

Ismerjük meg mégjobban a rezgő nyárfákat!

A nyárfa gyökerei, melyek nagyon közel vannak a felszínhez, el tudják szegényíteni a talajt, és a levelei, mikor lehullnak, kipusztítják a füvet, bár amíg a fán vannak, az állandó mozgásuknak köszönhetően folyton változtatják árnyékukat, és ez is káros az alatta lévő növényeknek.

A bőséges gyökérhajtás miatt a gyepen, a legelőn vagy a sövénykerítések mentén nem kívánt fák.

A nyárfa nagyon sok kiságat, vesszőt termel, ha nem szeretnénk bozótost növelni, minden 7 vagy 8, illetve 15-20 évenként ki kell vágni őket. Gyors növése és formálható alakja miatt a tölgy és a bükkerdőkben „ápoló” szerepük van, hajtással szaporítható vagy még könnyebben magokkal.

A törzs szürke kérgének szépsége és susogó leveleinek köszönhetően a mocsarak és a vízparti erdők kedvelt fái.

A rezgő nyárfa nevét levelei okozta rezgéséről kapta. A levelek rezgése a hosszú, vékony levélszárnak köszönhető. A széles és nehéz levelet egy olyan szár tartja, mely a legkisebb szellőre is megremeg. A susogó hang, mint egy csobogó patak, a levelek egymáshoz való dörzsölődéséből ered.

Ennek a dörzsölődésnek fiziológiai jelentősége is van, mivel a levélen elveszített, kiizzadt nedvességet a gyökerekből pumpálódó nedvesség helyettesíti. Herbert Spencer állítása szerint a levelek és ágak szélben való mozgása pontosan ezt a célt szolgálja, és ez nagyon előnyös egy olyan gyorsan növekedő fa, mint a nyárfa esetében.

Márciusban és áprilisban a csupasz, szürke ágakat és a barnás hajtásokat vastagon borítja be a barka, a hím jellegű barkák borvörösek, és miután létezésük okát beteljesítették, vagyis pollent bocsátottak ki, a napéjegyenlőség erős szelei előtt lehullnak.

Mikor a lombozat megjelenik, a felüdítő hűvösség és a levelek csobogó patakhoz hasonlító hangja lenyűgözi a járókelőt, aki a sápadt színeket bámulja, és hallgatja, amint a szél a csengő nevetést mély sóhajtássá változtatja. Ahogyan az ősz arany kezével megérinti a lehulló leveleket, megjelölve sorban mindegyiket, a fa színpompában tündöklik, suhogása pedig mély melankóliát terjeszt.

Mivel a nyárfa nagyon gyorsan terjed, és terebélyesedik, nem annyira hasznos tájberendezésre, mint a jegenyenyár, de a fehér nyárral együtt megérdemlik helyüket a bokros vízpartok mentén. Egy nyárfasor az alacsonyabban növő égerek és rododendronok súlyos lombozatát enyhíti, nagyon szép látványt nyújt, ahogyan leveleiben visszatükröződik a víz fodrozódása.