Miben áll a nyárfák különlegessége? - 1. rész

Az egyedülálló jegenyenyárfa bemutatása

Igaz, hogy az Atlasz-hegységi cédrus ágai is felfele kapaszkodóak, és a tiszafa firenzei- és ír változataira jobban ráillik az elvékonyodó alak, de ezek a tűlevelű fák egyike sem emelkedik úgy társai fölé, mint ahogy azt a jegenyenyárfa teszi.

A Salicacea (fűzfafélék) családjába sorolt nyárfa (Populus) és fűzfa (Salix) nemzetséghez tartozó fák levelei kettesével csoportosulnak, a levelekhez egy melléklevélnek nevezett nyúlvány tartozik, virágaik feltűnő barkákban helyezkednek el, kétlaki növény, a virágkehely és párta szerepét pedig az egyszerű pikkelyek veszik át a szokványos virágoktól eltérően.

Ezek a pikkelyek egyedüliek (vagyis egy virágon csak egy van) és valószínűleg kisszámúak a murvalevelek természetéből adódóan, a leplet, ami teljes mértékben hiányzik a fűzfánál, a nyárfánál egy egyenlőtlen, csésze alakú törzs képviseli. A porzós virágokban kevés porzó van, a termős virágokban egyetlen termő. A fűzfának rendszerint keskeny levelei és felálló barkái vannak, a murvalevelek bár szőrösek, nem bemetszettek. A hím és nőivarú virágokat az említett kis csésze veszi körül, melyek a hónaljlevél belsejéből bújnak elő.

A nemzetség többnyire az északi mérsékelt övben található meg, néhányuk egy kicsit északabbra is terjeszkedik, a különösen nedves talajban, a folyók mentén nagyon gyakran előfordulnak.

A két latin szó populus, mint ember és populus, mint nyárfa, csupán az első szótagban különbözik egymástól, és valószínűleg eredetük is e mögött keresendő. A „magas nyárfák”, amelyekre Horatius is utal műveiben, mint támasz, amire a szőlőt felfuttatták, nem ugyanaz a fajta volt, amit napjainkban jegenyenyárfaként ismerünk.

A fajta utolsó változatát, amely Franciaországban most Peuplier d'Italie néven ismert, Olaszországban még Plinius idején, 80 évvel Horatius halála után, sem ismerték, annak ellenére, hogy itt a fajta számos változata megtalálható. A fajta többnyire az északi mérsékelt égövre korlátozódik – néhány még északabbra is –, itt viszont nagyon gyakori, különösen a folyópartok menti nedves talajban.

A vélemények eltérnek e kis nemzetség fajainak határát illetően. Megkülönböztetünk őshonos, hazai nyárokat, valamint az amerikai és az európai nyárok között létrejött keresztezett nyárfajtákat, a legelterjedtebbek: fehér nyár (Populus alba), szürke nyár (Populus canescens), rezgő nyár (Populus tremula), fekete nyár (Populus nigra) és a jegenyenyárfa (Populus fastigiata).

Talán a leglényegesebb különbség közöttük a termőnél észlelhető. Az első háromnak bolyhos hajtásai vannak, sűrű barkái, a murvaleveleket szőrök szegélyezik, a porzók száma pedig változó (4-12 minden hímivarú virágon). Az utolsó kettő friss hajtásai viszont csupaszok, simák, a női barka laza, a porzók száma 12-nél több.

A cikk folytatása>>