Minden, amit a tavaszi hagymások őszi ültetéséről tudni kell

Bár éppen hogy beköszöntött az ősz, ha azt szeretnénk, hogy tavasszal a kertünk hamar virágba boruljon, akkor most kell elültetni a tavaszi hagymásokat. Összegyűjtöttünk mindent, ami a tavaszi hagymások őszi ültetéséről tudni kell.

A virághagymákat mindenképp megbízható kertészettől szerezzük be. Itt a minőséggel és az árakkal is jobban járunk, mint a barkácsáruházakban vagy a diszkontláncoknál. És még szakértő tanácsot is tudnak adni!

 

1. Tulipán (Tulipa)

tulipa-sunlover-6288425_1280

A tulipán az egyik legkedveltebb tavaszi virág, mely számtalan színben és formában elérhető. Ültetése nem igényel különösebb szakértelmet, de néhány apróságra azért érdemes odafigyelni.

  • Mikor ültessük?
    A tulipánhagymákat szeptember végétől novemberig érdemes elültetni, amikor a talaj hőmérséklete már 10 °C alá csökkent. Ha túl korán ültetjük őket, megnő a kockázata annak, hogy a hagymák kicsíráznak, és a fiatal hajtásokat károsítja a hideg.

  • Hogyan ültessük?
    A hagymákat 10-15 cm mélyre és egymástól kb. 10 cm távolságra kell ültetni. Ügyeljünk arra, hogy a hagymák hegyes vége felfelé nézzen, mivel innen hajtanak ki. Lazítsuk fel a talajt, hogy megfelelő vízelvezetést biztosítsunk, mivel a tulipánok nem szeretik a pangó vizet.

  • Extra tipp:
    A tulipánhagymák különösebb gondozást nem igényelnek, de érdemes egy kis komposztot vagy érett trágyát a talajhoz adni, hogy tavasszal még szebbek legyenek a virágok.

2. Nárcisz (Narcissus)

flowers-4100845_1280

A nárciszok főleg nagyobb csoportokban ültetve igazi fénypontjai lehetnek a tavaszi virágágyásnak.

  • Mikor ültessük?
    A nárciszhagymákat legjobb szeptember végétől október végéig elültetni, mielőtt még a talaj teljesen lehűlne.

  • Hogyan ültessük?
    A hagymákat 10-15 cm mélyre és 10-12 cm távolságra ültessük el, ügyelve arra, hogy a gyökérzet (a laposabb része a hagymának) lefelé nézzen. A nárciszok szeretik a napos vagy félárnyékos helyeket, és jól vízelvezetésű talajban érzik magukat a legjobban.

  • Extra tipp:
    Mivel a nárciszok viszonylag gyorsan szaporodnak, így érdemes őket a kert egy félreeső sarkába ültetni, különben hamar birtokba veszik az egész virágágyást.

3. Krókusz (Crocus)

crocuses-3229861_1280

A krókuszok az egyik legkorábban virágzó tavaszi virágok, amelyek már a tél végén üde színfoltot csempésznek a csupasznak tűnő kertbe.

  • Mikor ültessük?
    A krókuszhagymákat szeptember és november között ültessük el, hogy a hagymák a téli hidegben pihenni tudjanak.

  • Hogyan ültessük?
    A krókuszhagymákat mindössze 5-10 cm mélyre kell ültetni, és egymástól 5-7 cm távolságra helyezni. Szeretik a napos helyeket, de félárnyékban is jól érzik magukat. Mivel a krókuszok apró virágok, érdemes csoportosan ültetni őket a látványosabb hatás érdekében.

  • Extra tipp:
    A krókuszok esetében a talaj jó vízelvezetése különösen fontos, mivel ezek a virághagymák nem szeretik ha sokáig túl nedves a talaj.

4. Díszhagymák (Allium)

ball-leek-8758055_1280

A díszhagymák különleges, gömb alakú virágzataikkal igazán különleges megjelenést kölcsönöznek a kertnek. Ezek a látványos virágok a méheket és pillangókat is vonzzák.

  • Mikor ültessük?
    A díszhagymákat szeptember végén vagy októberben kell elültetni, hogy elég idejük legyen gyökeret ereszteni a tél előtt.

  • Hogyan ültessük?
    A díszhagyma hagymáit 10-20 cm mélyre és egymástól kb. 20-25 cm távolságra ültessük. Ezek a növények szeretik a napfényt, ezért olyan helyet válasszunk számukra, ahol sok napsütést kapnak. Fontos, hogy a talaj jó vízelvezetésű legyen, mivel a díszhagymák is érzékenyek a pangó vízre.

  • Extra tipp:
    Egy kis szerves trágyát vagy komposztot érdemes a talajba dolgozni, hogy a díszhagymák erős gyökérzetet fejlesszenek.

Melyik virághagymából mennyit ültessünk egy ágyásba?

Tulipánból 4-10 db, nárciszból 6-10 db, míg díszhagymából elég 3 db egy csoportba, hogy mutatós színfoltot kapjunk. Olyan évelők mellé ültessük őket, amelyek később virágoznak, vagy amelyek lombozatukat egész évben megtartják, és a hagymások után a visszamaradó üres foltokat eltakarják.

A tulipánt és a nárciszt jól mutat például az árnyékliliom mellett, mert a virágzás után a sárguló szárakat éppen el fogják takarni az akkor kibújó árnyékliliom levelei.

 

 

értékelés