Meddig él a cavalier spániel?
A Cavalier King Charles spániel várható élettartama általában 9–14 év. Azonban az életkor nagyban függ a kutya általános egészségétől, genetikájától, valamint az életmódjától, amelyet biztosítanak számára. RÉSZLETEK
Mivel segithetném elő, selyemakác, illetve császárfám törzsének fásodását? Ugyanis a mult télen a talajig lefagyott, most 3-4 m-es, a törzse a császárfának 5-6 cm, az akác 1-2 cm.
Köszönettel : Éva
Kedves Éva!
Aki ezeket a növényeket vásárolja meg Magyarországon, az a fiatalkori fagykár problémáját is "megvásárolja" vele együtt. Mindkét növény érzékeny fiatal korban az erős téli fagyokra, és lehetőség szerint valamilyen védelmet igényel. Előfordul, hogy több télen is visszafagy tövig (pl. a selyemakác), és -ha a gyökere egyébként erős- a következő évben két évnyit növekszik, így idővel eléri azt a kort, amikor már nem károsítják a fagyok. Fontos, hogy a nyár folyamán ne legyenek túllocsolva a növények, mert különben nem érnek be a hajtásaik kellőképpen, és a fagy jobban károsítja őket. Téli takarásként próbálja meg lazán körbetekerni a törzset nádszövettel. Ne adja fel, idővel gyönyörű növényei lesznek!