Tisztelt Édenkert! A mellékelt fotókon tavaly vásárolt sétányrózsám teleltetés utáni állapotában látható, sajnos kifejezetten "rossz bőrben van". A teleltetést kb. 10 °C-os kazánházunkban tudtuk megvalósítani. Fény egy kisebb bukóablakon keresztül érte, locsolást hetenként annyit kapott, hogy ne száradjon ki a földje. A leveleit lehullajtotta, majd február vége felé megjelentek rajta új kis zöld levelek. Két hete átültettük új virágföldbe (mohatőzeggel kevert általános virágföld), majd a tavaly megszokott félárnyékos északi helyre (bejárati ajtónk mellé) kihelyeztük. A déli oldalon az erős napsütés tavaly nem kedvez neki, úgy tapasztaltuk. Az látom azonban, hogy nem fejlődik, sőt a korábban kihajtott levelei is sárgulni kezdtek, mint a képen látható. Mi lehet a baja? Tápoldatozással, vagy valamilyen módszerrel megmenthető?
Kedves Kérdező! A leírás alapján megfelelő volt a teleltetés. Előfordulhat, hogy mégis érte hideghatás. Véleményem szerint magához fog térni a fácska, de ez eltarthat néhány hétig, és ha át lett ültetve, várni kell, míg megered. A jelenlegi visszafogottan meleg napsütés jó tesz neki. A kis, elsárgult hajtásokat le lehet vágni. Üdvözlettel: Növényorvos