Üdv! Sikeresen meggyökereztettünk egy gyömbérgumót. Rohamosan fejlődik, ennek örülünk is. A levelek egymásból bújnak ki, de a probléma az, hogy még ki sem nyílik egyik levél, már félig kibújik belőle a következő, és így létrázva már több, mint egy méter magasra megnőtt a növényke. Látszik, hogy erős, egészséges, de akkor mi lehet az oka az említett állapotnak? Kézzel szoktam óvatosan kibontani a leveleket, ilyenkor az is kiderül, hogy a levelek végei, szárazak, sárgás színűek. Azt már kitapasztaltam, hogy ha kevesebb vizet adok neki, kevésbé száraz a levélvég. Ez eléggé ellentmondásos, épp ezért szeretnék segítséget, magyarázatot kérni a jelen állapotra. Csatolok egy képet. Előre is köszönöm!
Szépen fejlődik. Melegre még egy ideig szüksége lesz, de az erős közvetlen napfénytől óvjuk.
Ősszel leáll a hajtás növekedése, és ezért száradnak a levelek - nem szabad öntözni, mert ebben a száraz időszakban növekszik a gumó. Ha a téli időszakban nem bolygatja, hanem száraz, hűvös helyen tartja, a következő évben akár még virágot is fog hozni.
A hajtásokat tavasszal 4 levél felett csípjük vissza, hogy minél több elágazást kapjunk.