Tisztelt szakértő!
A kérdésem a következő: van két, kb. 15 cm magasságú citromfám. Egyik szemzéssel oltott, a második pedig egy már beoltott és termő fáról metszett, dugványozással gyökereztetett fácska. Mindkettő néha (nagyon ritkán) hajtást hoz, de ezek a hajtások csak nagyon ritkán maradnak meg. A kis (kb. 5 mm) hajtások vége elkezd feketedni, majd az egész hajtás leesik.
A fákat kéthetente hígított tápszerrel is locsolom (a tápszer neve: Citrus tápoldat, a gyártója vmi Agrocs. 2l vízben egy kupaknyit oldottam fel és ezzel locsolom meg kéthetente, a használati utasítás szerint), és kb kétnaponta, rendes csapi vízzel. Mi lehet a probléma? Túl sok vizet kapnak, nem jó a föld, (boltban kapható "C" típusú virágföld), túl kevés vizet kapnak, vagy vmi betegség?
Tavasszal mindkét fácska virágzott, és az oltott egy kis citromot is, de mikor körömnyi nagyságú lett, az is leesett. Nem tudom mit tegyek.
Előre is köszönöm a választ, Tisztelettel: Balázs Béla
Kedves Béla!
Több hiba is van, illetve a részeltes tartást sem tudom.
Öntözés: Rendszeresen öntözzük, de kis adagokkal, s lehetőleg lágy vízzel (nem közvetlenül csapvízzel), a túlöntözést kerüljük!
Metszés nem tudom, hogy megtörtént-e, azt nem írta..
A nemes szemből kifejlődő hajtást arasznyi magasságban visszacsípjük, hogy a fácska elbokrosodjék.
A hajtásokat 4 levél felett csípjük vissza, hogy minél több elágazást kapjunk. Az esetleg kitörő, túl erős hajtásokat erőteljesebben metsszük vissza.
A citromfácskát nyáron a kertben félárnyékos helyen tartjuk. Árnyékban a hajtások túlságosan megnyúlnak, közvetlen napfényben pedig olyan erős a fácska párologtatása, hogy túlságosan is gyakori öntözést és permetezést kíván.
Télen a fácskákat fagymentes, nem nagyon világos, alacsony páratartalmú helyiségben (folyosón, üvegverandán) helyezzük el. Ilyen körülmények között a növény élettevékenysége nagymértékben csökken, jól áttelel és a lombja is zöld marad. Az áttelelt növényeket csak a tavaszi fagyok elmúltával helyezzük ki a szabadba, mert különösen a gyümölccsel megrakott fácskák nagyon érzékenyek a hirtelen hőcsökkenésre. A megfázott fákról nem csak a levelek, de a tavasszal fejlődött virágok jelentős része is lehull.
A citromfácska a talaj iránt nem túlságosan igényes. Minthogy a meszes talajt nem tűri, ún. gyepszintföldbe kell ültetni. Az erősen fejlődő fácskákat rendszeresen trágyázzuk. Ehhez a kereskedelemben kapható vegyes műtrágyákat használjuk fel oly módon, hogy 1 liter vízben 1 dkg műtrágyát oldunk fel, és ezzel öntözzük két-három hetenként a citromfa talaját. (Az Ön által használt jó, de szerintem ezt is túlzásba vitte, elég lenne 3 hetente)
A citromjának télen alig van vízigénye; ilyenkor a talajt csak akkor kell megöntözni, ha a felszíne már porszárazzá vált. A vízigény tavasszal természetszerűleg fokozódik, hiszen a hőmérséklet emelkedik, és a növény is több vizet von el a talajból. Ilyenkor tehát bőségesen öntözzünk, lehetőleg permetezzük a fák lombját, sőt időnként a poros leveleket mossuk le. Ügyeljünk azonban arra, hogy a talajt ne öntözzük túl, mert nyirkos talajban a gyökerek könnyen megfulladnak, és ez a fácska pusztulását okozza.
A citromfa érzékeny a szélre : ezért kívánatos a fát félárnyékban, védett helyen elhelyezni.