7+1 természetes módszer az egyszerűbb fogantatásért

CÍMKÉK étrend stressz

Tudtad, hogy ma már a párok több mint 10%-át érintik fogantatási nehézségek? Ennek egyes esetekben genetikai vagy egészségügyi okai vannak – ilyenkor elengedhetetlen, hogy a leendő szülők orvosi segítséget vegyenek igénybe. Sok páros esetében viszont az is elég, ha a tagjai néhány kisebb-nagyobb változtatást eszközölnek az életmódjukban. Az étrend, az aktivitás vagy éppen a stressz elkerülése ugyanis mind-mind hatással vannak arra, hogy milyen könnyen estek teherbe.

Ha te is úgy érzed, hogy már túl régóta próbálkoztok, pedig nem lenne akadálya a fogantatásnak, vagy csak szeretnél biztosra menni, akkor fogadjátok meg a pároddal az alább felsorolt tanácsokat, hogy mihamarabb szülői örömök elé nézhessetek!

7+1 természetes tipp, amivel könnyebb lesz a fogantatás

Az alábbi módszerek egytől egyig teljesen természetesek, nem forgatják fel a hormonháztartásotokat és az életeteket sem. Sőt! A legtöbbjük azt szolgálja, hogy egészségesebben és elégedettebben éljétek a mindennapjaitokat – miközben a fogantatási esélyeteket is javítják.

Étrend

Az egyik legalapvetőbb módszer az étrendetek átalakítása néhány egyszerű ökölszabály alapján. Fogyasszatok olyan ételeket, amelyekben sok antioxidáns van – a dió például nagyban javítja a spermaminőséget és antioxidánsokkal is tele van! A nők esetében a vas- és folsavbevitelre is érdemes különösen odafigyelni. A magasabb rosttartalmú ételek pedig mindkettőtöknek jót tesznek, csak úgy, mint a magas zsírtartalmú tejtermékek. Kerüljétek viszont a transzzsírokat, inkább egészséges zsírokat fogyasszatok, amiből bőven van például az avokádóban! De ugyanígy érdemes félretenni a feldolgozott szénhidrátokat is.

Edzés

Legyetek aktívabbak! Ez egyébként is elengedhetetlen az egészséges életmódhoz, különösen, ha egy kis súlyfelesleggel is küzdötök. Nem kell túlzásba vinni, de egy kis séta, túra, vagy laza kocogás – rendszeresen! – kifejezetten jót tehet.

Egészséges testsúly

Akár nőkről, akár férfiakról legyen szó, a testsúly sokat nyom a latba, ha gyermeknemzésről van szó. Ilyen esetben mind a túlsúly, mind a túl alacsony testtömeg hátrányt jelent. Bármelyik kategóriába is essetek, tegyetek ellene, hogy könnyebben teherbe essetek!

Stressz-elengedés

Szintén az életmódhoz kapcsolható a stressz és annak feloldása. Ez igaz egyrészt a mindennapokra, de kifejezetten a teherbeesésre is. A leendő szülők ugyanis gyakran hajlamosak rágörcsölni a „mi van, ha nem sikerül”-kérdésre. Ha azt érzed, hogy ez a ti kapcsolatotokban is jelen van, próbálkozzatok stresszoldó gyakorlatokkal, például meditálhattok vagy jógázhattok!

Természetes táplálékkiegészítők

Biztosan te is jól tudod, hogy a boltok polcai ma már telis-tele vannak natúr alapanyagokból összeállított étrend-kiegészítőkkel. Ezeket a próbálkozás időszakában is bátran szedhetitek, sőt! Válassz olyan termékeket, amelyeknek magas a macagyökér-tartalma, de a méhpempő is igen hatásos termékenységfokozó.

fogantats_edenkert_1

Időzítés

Több mindent is figyelembe kell vennetek, amikor megtervezitek az együttlétek időpontját. Ismerned kell a mensturációs ciklusodat, hiszen ebből derül ki, hogy mikor ovulálsz – ez pedig minden ciklusban a legmegfelelőbb időszak arra, hogy teherbe ess. (Ha nem vagy biztos a számolgatásban, ma már több applikáció is segíthet ebben.) Ezekben a napokban érdemes minden másnapra együttléteket „szervezni”

Aktus-kérdések

És ha már az aktusnál tartunk, ezekhez is van néhány konkrét tanácsunk. Az egyik legfontosabb, hogy ne higgyétek el a legendákat arról, hogy melyik póz működik és melyik nem – ilyesmit ugyanis egyelőre nem bizonyítottak. Jó gyakorlat viszont, ha szex után az ágyban maradsz, mégpedig fekve. És van még valami, amit viszont érdemes kerülni, ez pedig a síkosító – ha nem pusztán élvezetből vagytok együtt, akkor ne használjátok!

+1 Figyelj a testedre!

Miközben próbálsz teherbe esni, lehet, hogy a tested éppen jelez neked valamit. Amire például mindenképp figyelj oda, azok a progeszteronhiány jelei. Ez a hormon ugyanis az, amelyik felkészíti a méhnyálkahártyát a megtermékenyített petesejt beágyazódására, sőt, a terhesség elején is támogatja a tested. Ha menstruációs rendellenességeket, depressziót, libidóhiányt vagy más szokatlan tüneteket tapasztalsz, akkor kérd ki szakember véleményét! Nem biztos, hogy progeszteronhiányról van szó, de más alapvető folyamatokra is utalhatnak a jelzések.

Mit érdemes elkerülni?

Azt már tudod, hogy mi mindent érdemes betartani, ha szeretnétek minél hamarabb szülőkké válni, úgyhogy most jöjjön néhány tiltás. Abszolút le kell mondanod – sőt, inkább mindkettőtöknek le kell mondania – a dohányzásról és az alkoholfogyasztásról. Ezt persze nem csak gyermekvállalás előtt érdemes betartani, hiszen egy egészséges élet feltétele. Ahogyan írtuk, jó, ha aktívak vagytok, de a babatervezés időszakában jobb kerülni a túlzottan kemény edzéseket. Ugyanez igaz a koffeinre is: inkább válts koffeinmentes kávéra vagy teázz!

Ha ezeket a javaslatokat – és a kicsit szigorúbb tiltásokat – betartjátok, és semmilyen orvosi probléma nem nehezíti meg a dolgotokat, akkor hamar újabb taggal bővülhet a családotok.

 

értékelés