Minden, amit a gyümölcsfák gondozásáról tudni érdemes!

A Green Team új évadának 2. részében Szomoru Miklós és McMenemy Márk Kosztka Ernő gyümölcsösébe látogat, ahol kitanulhatjuk a gyümölcsfák metszésének csínját-bínját. Az itt elsajátítottokat Miki pilisi kertjében kamatoztatja a két műsorvezető.

Habár a jelenlegi kánikulában elképzelhetetlen a fagypont alatti hőmérséklet, a Green Team 4. évadának második része mégis a kajszifák tavasz eleji esetleges fagykáraival kezdődik. Kosztka Ernőtől megtudjuk, hogyan lehet a fagyok ellen füstöléssel védekezni, de a kalapos kertész azt is megmutatja, miként tudjuk megállapítani, ha fagykár érte az éppen csak virágzásnak indult fánkat. Meglepő, de fontos tudnivaló, hogy a barack sokkal jobban bírja a fagyokat, ha virágzik, míg kitettebb a hidegnek, ha már gyümölcse is van. A fagyok elleni védekezésképp kajszibarack ültetésénél érdemes minél védettebb és minél magasabb helyet kiszemelni a fa otthonának.

em0c7425

A szakértő szerint nem hibázik nagyot, aki megvárja a virágzást, és csak utána metsz. A metszés mindenképp a fa érdekeit szolgálja! A szakszerű metszéssel érhetjük el, hogy a fa minden évben elegendő termést hozzon úgy, hogy közben a fa se pusztuljon el. Az őszibarack különösen metszésigényes; bármennyire is meghökkentő, de érdemes az éves növekmény 2/3-át lemetszeni, nehogy a gyümölcs túlságosan legyengítse, rosszabb esetben megölje a fát. Metszésnél figyeljünk oda arra, hogy a fény a lehető legkedvezőbb módon jusson be a koronába és a gyümölcsökre. Ennek érdekében általában a vízszintes, kifelé növekvő ágakat hagyjuk meg, a függőleges, a korona belseje felé növekvőket pedig vágjuk le. Figyeljünk arra, hogy körülbelül arasznyi távolságra legyenek egymástól a termő vesszők. A gyümölcsfák metszése között nagy különbség van, viszont mindenképp egyszer metsszünk csak!

A változó klíma a gyümölcsfákat sem kíméli, ezért Ernő megmutatja Miklósnak és Márknak, melyek lehetnek a jövő gyümölcsfái. Ernő elsősorban a fanyarkára, kínai galagonyára, házi berkenyére, húsos somra, de bizonyos déli gyümölcsökre teszi le a voksát.

Miki és Márk a tanultakat rögtön teszteli is az életben. Ernőtől Champion és Incrocio Pieri barackfákat kapnak, amelyet Miklós pilisi kertjében ültetnek el. Az ültetés során természetesen még több hasznos információt osztanak meg a kertészkedés iránt érdeklődőkkel.

Fontos, hogy ne az elterjedt egyméterszer egyméteres gödörbe ültessük a fát! Miki a fa konténerének másfél-kétszerese gödörbe ülteti a csemetét, mely ezáltal erősödik, ellenálóbbá válik. Figyeljünk arra, hogy hogy ne maradjon légbuborék a föld és a gyökér között. A csemete támogatásául közvetlenül a gyökerekre tehetünk mikorrhiza gombát. A gombát mindenképp a gödörbe, a gyökerekre tegyük, hiszen itt tudja csak kifejteni immunerősítő hatását! Szintén segítheti a fa növekedését, ha támasztékot teszünk mellé, attól függően mennyire szeles a terület. Miklós tanácsa szerint érdemes uralkodó széliránnyal szemben 45 fokban. Az ültetés után már csak az alapos locsolás maradt hátra!

A bogyós gyümölcsök kedvelői is sok érdekes tudnivalóval gazdagodhatnak a szabad gyökerű növények ültetéséről, és arról, hogyan tehetjük még ellenállóbá, erősebbé a bokrokat. Mindezek mellett megtudjuk, mik azok a ragadozó atkák, és hogyan segíthetik vegyszermentesen a kártevők elleni harcot.

Green Team minden szombaton és vasárnap 17:00-tól a Spektrum Home-on.

 

értékelés