Kútfúrás: mit, hogyan, mivel?

Manapság – az általunk karbantartott, illetve épített kertekben - nagyon gyakori a kútból üzemelő öntöző rendszer.
A néhány éven belüli megtérülés mellett említést érdemel, hogy a kút vízminősége, illetve oldott ásványi anyag tartalma a növényekre nagyon jó hatással van.

Érdemes megvizsgáltatni a vizet, hogy tartalmaz-e valamilyen káros oldott anyagot.
A víz tisztaságát EC-méréssel – azaz a víz vezető képessége - lehet ellenőrizni, ez a kert szempontjából elegendő, mert ezzel a vizsgálattal meg lehet állapítani, hogy mennyi só van a vízben (talajban), tehát kikövetkeztethető a szikesedés mértéke. A tápanyag utánpótlás szempontjából rendkívül fontos ez az olcsó vizsgálat.
Ha magas a sótartalom a vízben, akkor a tápoldatokkal a növények pusztulását is előidézhetjük.

A Fővárosi Vízműveknél (www.vizelemzes.hu) nagyon precíz vizsgálatot is el lehet végeztetni, ahol meg tudják mondani azt is, hogy iható-e a víz. Amíg nincs ilyen pontos vizsgálatunk, addig soha ne igyunk a vízből!

Természetesen itt is vannak kivételek a vízminőséget illetően, van, hogy nem megfelelő, de a gyakorlati tapasztalataink alapján elmondható, hogy a kutak 99%- a megfelel erre a célra.
Az általunk megrendelt kutakkal még gond nem volt.

Régebben a kútásás volt az elterjedt módszer, de ez lassú, hosszadalmas, illetve drága folyamat. Napjainkban a kútfúrás szinte teljesen kiszorította ezt a módszert.

Többféle fúrás létezik, mindig az adott terület és talajszerkezet adja meg, hogy milyen  fúrástechnikát alkalmazunk.

A kutat kék színű béléscsővel kell kibélelni, nem pedig sima PVC csővel, mert ez utóbbi nem megfelelő erre a célra: összeroppanhat, eltörhet.
Természetesen sokkal olcsóbb a PVC cső, de ha hosszú távra tervezünk, akkor csak a profi megoldás ajánlott.

A kutak mérete

A legelterjedtebbek a 110 mm, 125 mm és 160 mm átmérőjű - azaz 4"-os, 5”-os és 6"-os - átmérőjű csőkutak, de léteznek ennél vékonyabb, ill. vastagabb átmérőjűek is.
A PVC 40-es, 50-es átmérőjű fúrt kutakhoz csak önfelszívó szivattyúkat lehet használni.
Ezeknek a kutaknak hátránya a gyakori fellevegősödés, illetve a korlátozott vízhozam.

Mindig gyanakodjunk, ha túl olcsó az ár!

A kútfúrók általában méter/Ft –ban adják meg a fúrás költségeit és elmondják, hogy nagyjából – a tapasztalatok alapján - hány méter mély lesz a kút, de ezt előre soha nem lehet pontosan garantálni!

Előfordul, hogy nem megfelelő a vízhozam, ekkor például mélyebbre kell fúrni, ezt lehetetlen előre látni!

Minden esetben kérjünk részletes adatszolgáltatást a kút paramétereiről. Nagyon fontos tudni, hogy hány liter/perc (m3/óra) vízkivétel lehetséges, hiszen a szivattyút ennek tükrében kell kiválasztanunk.

Nagyon fontos, hogy a már meglévő öntözőrendszer vízigényét figyelembe vegyük, mert ha nem megfelelő a vízellátás, akkor utólag szinte lehetetlen szakaszokra, azaz zónákra bontanunk.

A legelterjedtebb módszer a szivattyú indítására, az áramláskapcsoló használata, amit az öntözőrendszer kerti csapja elé kell bekötni, mert ez vízkivétel esetén elindítja a szivattyút és le is állítja, ha befejeztük az öntözést, mert rendelkezik szárazon futás elleni védelemmel.

Vízingadozás esetén szondák segítségével tudjuk az egyenletes és megbízható öntözést garantálni.

Azt javaslom, hogy a kútgépészetet mindig hagyjuk szakemberre, hiszen összetett és bonyolult rendszerekből és összefüggésekből áll egy szivattyú-rendszer.

Teljes összhangban kell lennie az öntözőrendszerrel.

A leggyakoribb problémák

A kút homokol.
Ez természetes az elején, ilyenkor a kutat „járatni” kell, hogy a homokot a kútból a felszínre hozzuk és kiürítsük a homokot. Természetesen a későbbiekben is egy minimális homok a felszínre fog kerülni, de a szűrő kimosásával ezt könnyen orvosolhatjuk. Egy szűrőt mindenképpen be kell építeni a folyásirányba és ezt rendszeresen figyelni és tisztítani kell, eleinte gyakrabban, később ritkábban.

Ha a kút nem tisztul a rendszeres járatás ellenére, vagy a későbbiekben megindul a homok, akkor ajánlatos egy homokleválasztót (hydrociklont) beépíteni. Ez a szerkezet a centrifugális erő segítségével gyakorlatilag „kicentrifugálja” a kútvízből a homokot. A hydrociklon egy aknában könnyedén elfér.
Az ivóvíznél a megengedett homoktartalom: 2,5 g/m3, de ennél jóval több kerül általában felszínre.
A szivattyúk nagyjából 40-50 g/m3 homokot képesek kopás nélkül a felszínre szállítani.

Néha előfordul még, ha egy kút nem megfelelő vízhozammal rendelkezik.
Ilyenkor egy ciszternát kell építeni és ebbe szivattyúzni a vizet és innen egy erősebb szivattyúval ellátni az öntözőhálózatot.

Ez költségesebb megoldás, mint egy „sima” rendszer, de még így is költséghatékonyabb, mint a hálózati víz használata.

Előfordulhat, hogy a kút nem a mi öntözőrendszerünk vízigényének megfelelően töltődik újra, ilyenkor zónaeltolást szoktunk végezni, azaz az öntözési zónák között hagyunk egy bizonyos időt, de el is lehet osztani több „részletben” az öntözést.

Ha gázos vízzel találkozunk, akkor általában mély kútszivattyút alkalmazunk, mert ezek elmerülnek és nincsenek szívási problémák. Használhatók még az önfelszívó készülékek is, mert ezek kidolgozzák magukból a gázbuborékokat.
Ritkán algás a víz (ezt ciszternáknál tapasztaltuk), de ezt is szűrővel lehet orvosolni, a fonalalgát csak homokszűrővel lehet leválasztani.

Összefoglalva tehát a kútfúrás egy nagyobb befektetést igényel (kútfúrás, szivattyú, vezérlés) az elején, de néhány év alatt megtérül, gyakorlatilag a fogyasztott áramot kell kifizetni.
Minden kutat be kell jelenteni és engedélyeztetni. Ennek természetesen költségei vannak.

Demeter Attila (www.kertrendorseg.hu)