Ami a metszés után következik

A kezdeti jó idő után gyorsan visszatért a tél, kevés idő van a kertészkedésre, ilyenkor precíz tervet kell készíteni, hogy viszonylag időben elvégezhető legyen minden fontos munka.

A helyes sorrend a műtrágyázás, metszés és - ahol szükséges - a lemosó permetezés lenne, már csak azért is, mert a kiszórt műtrágyának nem árt, ha később rálép a kertész. Metszeni és permetezni viszont most egyszerre kellene. Ha egy napra jut a két munka, akkor előbb a metszés történjen meg, csak utána a permetezés, már csak azért is, mert a kén miatt büdös lével bekent fák csúful összepiszkítják a dolgozót.

A metszéssel már többször foglalkoztunk: itt és itt. Viszont nem írtunk az eltávolított faanyag sorsáról. Pedig érdemes vele foglalkozni, mert igencsak csúf a hátrahagyott hatalmas kupac, ahol jól megélnek a pockok és a taplógombák is. A legegyszerűbb, egyben a legpazarlóbb a direkt égetés. Ha lehet, inkább fel kellene dolgozni. Méghozzá a metszés után minél hamarabb, mert ilyenkor még puhák a hajtások, ágak, később, ahogy száradnak, úgy lesznek egyre csuklófájdítóbban kemények.

Azzal azonban számolni kell, hogy legalább háromszor addig tart a lemetszett részek „elpucolása”, mint maga a metszés. Aki ezt bekalkulálja, óvatosabban metsz, ami gyakorta jó a fának is. De nem szabad sajnálni az időt, már csak azért sem, mert pontosan tizedére csökkenthető az eltávolított gallyak térfogata, ráadásul kétharmaduk elégethető a kályhában, a maradék apróság pedig jó gyújtósnak, mulcsnak vagy ledarálva a komposztra vethető.  Ide tartozik az is, hogy a komposztban a ceruza, ujjnyi vastagságú ágrészek 1-2 év alatt bomlanak le, és a kiszórt fahamu kálium tartalma jó hatású.

Nem megerőltető, mert lehet ülve is darabolni, de kitartásra szükség van a kevésbé látványos munkához. A metszőollón kívül elő kell készíteni a hosszú nyelű ágvágót, és igen hasznos egy középhosszú nyelű vágóolló is. Ha szükség van rá, kell a motoros fűrész és a mulcskészítő daráló. Sok köbméter gyümölcsfanyesedék-darabolás után kialakított technológia szerint, a gallyakat egy irányba szoktam felstócolni, majd az ágvágóval a hüvelykujj vastagságú hajtások levágásával kezdem a monoton munkát. Ezeket hagyom visszaesni. Ha már áttekinthetetlenné válik a kupac, akkor ki kell rángatni, és újabb rakásba halmozni a már levágott vékonyabb gallyakat. Ezeket már metszőollóval lehet aprózni, az igazán jó méret a 6-8 centi hosszúságú. Ezeket ügyesen be lehet gyömöszölni egy-egy kályhába, ha kazánba kerülnek, akkor maradhatnak hosszabbak, és az ilyenekkel könnyedén elbír egy kisebb teljesítményű ágdaráló is.

Akinek kevésbé bírja a marka az erőlködést, tuskón kisbaltával is apríthat; ez ugyan a kart és a vállízületet fájdítja. A vastagabb részek vágásához már bakra és fűrészre van szükség. Még a metszéshez és a monoton fadaraboláshoz tartozik az is, hogy akkor kíméli ízületeit és a karban futó inait a kertész, ha minden vágáskor az elvágandó fára merőlegesen nyisszant. Nem szabad az erőkifejtés közben az olló vágási szögén változtatni, s ha muszáj, akkor inkább a másik kézzel kell a tartóélre „rátartva” megnyomni az ágat, gallyat különben a könyökízületnél elmozdulhatnak helyükről az inak, ami tartós karfájással jár.

Szerző:
Czauner Péter