A kaktuszokról - praktikus tanácsok

A kaktusz története

Amikor Amerikát felfedezték, azt gondolták, hogy a kaktuszok történelem előtti időkből származó növénymaradványok. Ma már tudjuk, hogy ezek a növények eredetileg rendes hajtással, levéllel rendelkező cserjék voltak, amelyek kb. 100 millió évvel ezelőtt fejlődtek ki. Akkortájt a Földön esős, hideg éghajlat uralkodott. Az eocén korszakban, a magashegységek létrejötte után a hőmérséklet fokozatosan emelkedett, és a hegyláncok közötti száraz, csapadékmentes területeken megkezdődött a sivatagos és félsivatagos területek kialakulása.

Évmilliók során az ott élő növények felépítése a gyakori vízhiány következtében megváltozott. Hajtásrendszerük lecsökkent és nedvesség tárolására módosult, kültakarójuk megkeményedett, leveleik levéltövisekké formálódtak. Így fokozatosan kialakultak a ma is ismert kaktuszok.

Az aztékok ivóvizet nyertek belőle, és a kemény bőr lehántása után a lédús húsból salátát készítetettek. Egyes fajok (pl. az Opuntia) termése ehető, és a kaktuszpálinka alapanyagául szolgál. Vannak alkaloidtartalmú fajok is, amelyek nedve hallucinációt okoz, így rituális célokra használják. Ahol más növény nem él meg, tüzelő és takarmány is csak a kaktuszból készül. Hajdanán a közép-amerikai indiánok számára az élet jelképe volt, templomukban helyezték el, és istenként imádták. Mexikóban manapság is olyan jelentőséget tulajdonítanak neki, hogy képe szerepel az ország címerében.

A kaktuszok többsége az amerikai kontinens sivatagi területein honos, de sok fajuk él trópusi, mediterrán és magashegységi körülmények között. Emiatt alakjuk, tagoltságuk rendkívül változatos.

Léteznek gömb, henger és korong alakúak, törpék és óriások. (Az ismert észak-amerikai óriáskaktuszok például 15 m magasra is megnőhetnek, a gyűjtők által nagyon kedvelt, gömb alakú Echinocactus grusonii pedig 1 m átmérőjűvé is fejlődhet.) Színük, bordázatuk, a szemölcsök és a levéltövisek formája jellegzetes bélyeg, ami nagy segítség a fajok azonosításánál.

Míg a kaktuszgyűjtők leginkább ezt a hihetetlen alakgazdagságot értékelik, a laikusok számára a kaktuszok csodálatos virágai jelentik a fő vonzerőt. A virág felépítése egyszerű, de virágtengelye megnyúlt, és pikkelylevelek takarják.

A porzók, szirmok száma, a virágok színe, mérete, elhelyezkedése nagyon sokféle.

Sokszor néhány óra elteltével már el is hervadnak, de olyan tömegben jelenhetnek meg a növényen, hogy a virágzás napokig vagy hetekig is eltarthat. A megporzást rovarok, madarak, denevérek végzik.

A kaktuszok nevelése

A kaktusznevelés nem bonyolult feladat. Mivel igénytelen növény, csak néhány dolgot kell betartani.

• Talaj: laza szerkezetű legyen. Homok-sóder-tőzeg keverék vagy üzletekben beszerezhető kaktuszföld tökéletesen megfelel számára. Ha olyan növényt vásárolunk, amelynek talaja csak tőzeget tartalmaz, ültessük át keverékföldbe. A tőzegben ugyanis nincs elég tápanyag, ezért a növény csak kiegészítő táplálással növekszik megfelelően. Földkeverék használata esetén nem szükséges tápoldatozni.
• Öntözés: Nyáron tűző napot és rendszeres öntözést igényel. Ügyeljünk arra, hogy a vízfölösleg mindig el tudjon távozni a cserépből. Gyapjas fajoknál arra is figyelni kell, hogy a víz ne álljon meg a növényen, mert az rothadást okozhat. Virágzás csak erős napfény és folyamatos vízellátás hatására következik be. Megnyújthatjuk a virágzási időt, ha az első bimbók kinyílásakor kissé mérsékeljük az öntözést.
• Hőmérséklet: Késő ősztől tavaszig hűvös (min. 5 °C-os), fagymentes helyen tartsuk, különben fagykárosodást szenved vagy elpusztul. Télen egyáltalán ne öntözzük.

A kaktusztövis szúrása kellemetlen fájdalmat, viszketést okozhat, ezért a kaktuszokat lehetőleg ne érintsük meg! Vannak horgas végű tövisek, amelyek szinte eltávolíthatatlanul ragaszkodók. A növények átültetésekor vagy a cserepek áthelyezésekor használjunk hosszú csipeszt vagy védőkesztyűt. Hazánkban több százan foglalkoznak kaktuszok vagy egyéb pozsgás növények (Euphorbiák, kövirózsák) gyűjtésével. Tíz-húszezer példányból álló, különleges ritkaságokat tartalmazó gyűjtemények is akadnak. A kaktuszok iránti érdeklődés komoly külföldi kapcsolatokat, barátságokat eredményez. Az idősebb gyűjtők mégis hiányolják az utánpótlást, azokat a szenvedélyes fiatalokat, akiknek továbbadhatnák ennek az izgalmas szakterületnek a titkait.

_{Nyíri Judit}