Biogazdálkodási Napokat tartottak az Esterházy biogazdaságban

Az ökogazdálkodás szakmai tapasztalatait oszthatták meg egymással a termelők és fogyasztók a donnerskircheni Esterházy biogazdaságban megrendezett Biogazdálkodási napokon.

Az augusztus 6. és 7. között megrendezett Biogazdálkodási Napokra a Donnerskircheni (Fertőfehéregyháza) Seehof major területén idén több mint 11.000 látogató (2018: ca. 8.000 látogató) volt kíváncsi. Az öt szervezőpartner, a PANNATURA, az Osztrák Biomezőgazdasági Kutatóintézet (FiBL), A BIO AUSTRIA, az Osztrák Mezőgazdasági Kamara (LKÖ) és a Talajkultúra Egyetem nagy sikerként könyvelik el az idei rendezvényen elért látogatottsági adatokat.

Ottrubay István, az Esterházy Alapítványok igazgatósági tagja köszöntötte a major területén a politika, a gazdaság és a média részéről megjelent képviselőket és a nem utolsó sorban az érdeklődő látogatókat. Anna Lampret, a Biogazdálkodási Napok házigazdája örömét fejezte ki, hogy intenzív, több éves előkészületek után „személyesen és nem csak virtuálisan’ több mint 190 kiállító (2018: 150) részvételével szervezhették meg a programokat, egyben a támogatóknak és kiállítóknak köszönetet mondott a közös munkáért és a részvételért.

A sajtóbejáráson mind a hazai, mind pedig a nemzetközi kiállítók ökogazdálkodási tapasztalataiból és trendekből kaphattak ízelítőt Christa Kummer moderálásának köszönhetően. Hans Peter Doskozil, tartományi elnök a következő szavakkal üdvözölte a kezdeményezést:

biogazdalkodas

„Nagy öröm számunkra, hogy az Esterházy Biogazdaság már másodszorra ad helyet a Biogazdálkodás Napok eseménysorozatnak, és olyan platformot teremt mind a gazdák mind pedig az érdeklődő fogyasztók számára, ahol a biogazdálkodás területén zajló tudományos kutatási- és fejlesztési eredményeket a mindennapi gyakorlatban mutatják be. Az ökogazdálkodásra való átállás a tartományi politika egyik sarkallatos pontja, és a jövőben még nagyobb szerepet kap.”

A 2019-ben elindult ökogazdálkodásra való átállás óta 31 %-ról mára 37 %-ra nőtt az ökogazdálkodást folytatók aránya.


Változatos programok: Fajtabemutatótól az állattartásig

A szervezők mintegy 70hektáros területen különböző programokkal szólították meg a gazdákat és az érdeklődő fogyasztókat, a két célcsoport tudatos, egy helyen történő megszólítása ismételten nagy sikernek bizonyult. A kölcsönös tapasztalatcsere, az őszinte eszmecserék, és a különböző oktatások álltak a rendezvénysorozat középpontjában. A több mint 160 féle keretprogramon  mélyíthették el az ökogazdálkodás területén tudásukat és szerezhettek új tapasztalatokat.

A rendezvény egyik legkedveltebb  programpontja a fajtabemutató volt: 160 bemutató parcellában sokrétű fajtakísérlet – közel 170 különböző fajtát honosítottak meg ezen a területen – mellett, feltárt talajmintákat lehetett megtekinteni, miközben szakmai párbeszéd és tapasztalatcsere folyt. A földről az asztalunkra mottó alatt egy látványkonyha és két fatüzelésű kemencének segítségével szakácsok és pékek mutatták be, hogy tudatos fogyasztóként mire érdemes odafigyelni, természetesen alkalmuk volt a végeredményt meg is kóstolni.

Nagy érdeklődés övezte a kommentált mezőgazdasági gép-, a köztes termény, a ló- vagy fűveshere vetéstechnikák, valamint a komposztálás, a bortermelés és az öntözési technikák bemutatóit. Több mint 100 mezőgazdasági munkagép működését lehetett munka közben, testközelből követni: a 75 lóerős, keskeny nyomtávú kistraktortól egészen az 530 lóerős traktorig.

Szintén közkedvelt volt a haszonállatok bemutatója, A-tól, mint angusmarha R-ig mint rackajuh, összesen húszféle állatott ismerhettek meg az érdekődők, köztük olyan érdekességeket is mint az osztrák-magyar barokk fehérszamár.

A változatos és tematikákra épülő gyerekprogramok a legkissebbeket is meghódították. A kulináris finomságok sem maradhattak el, kizárólag bio- és az Esterházy saját vadfeldolgozó húsüzeméből származó termékeket kínáltak. A több mint 25 standot felvonultató őstermelői piactéren a regionális termelők és forgalmazók terméketi lehetett megvásárolni.

értékelés