A tengeri madarak ürüléke tette termékennyé az Atacama-sivatagot több ezer éve

A Nature Plants szakfolyóiratban megjelent kutatás a mai Chile északi részén 1000 és 1450 között kialakult népes települések fejlődésére világít rá.

A világ legszárazabb sivatagában évszázadokon át nagy mezőgazdasági rendszerek tartották fenn az inkák előtti kultúrákat. A Kolumbusz előtti időkből származó észak-chilei régészeti emlékek sokféle termény bőségére, fejlett földművelésre utalnak, melyre azonban nehéz volt magyarázatot találni.

Francisca Santana-Sagredo és kutatócsoportja az Atacama-sivatag Kr. e. 1000 és Kr. u. 1800 közötti időszakából kukorica, chilipaprika, tök, bab, quinoa és helyi vadon termő gyümölcsök mintáit elemezte.

Azt találták, hogy Kr. u. 1000 körül jelentősen megnőtt a mintákban a nitrogénizotóp szintje. Leginkább a kukoricára volt ez jellemző.

A kutatók emellett elemezték korábban publikált, a helyhez és időintervallumhoz köthető több mint 800 emberi maradvány izotópértékét, és azt találták, hogy az emberi csontok kollagénjében hasonló tendencia figyelhető meg. Szignifikánsan nőtt a szénizotópok értéke is, ami a kukoricafogyasztás növekedésére utal a korszakban.

A világ növényrégészeti adatai között legmagasabb nitrogénizotóp-értéket a tanulmány szerzői a trágyaként használt tengerimadár-ürülék számlájára írják. A guanó - vagy "fehér arany" - használata intenzívvé tette a mezőgazdaságot és lehetővé tette a népességnövekedést, valamint a komplex társadalmi szerkezet kialakulását, ami általában nem jellemző extrém környezeti feltételek mellett.