A borostyán (Hedera Helix)

Érdekességek a borostyánról (Hedera Helix)

A borostyán (népies elnevezése: repkény) egy vadon élő örökzöld kúszónövény, amely fák kérgére, sziklákra, falakra és egyéb felületekre is felkapaszkodhat. Fás szárából rövid szálak, úgynevezett kapaszkodó gyökerek nőnek ki, amelyeknek a végein található kis lemezek segítségével tapad meg a durva felületeken, fák kérgén vagy falakon és segítségükkel fel is kúszik rájuk. Ezek a gyökerek nem alkalmasak táplálékfelvételre, tehát nem károsítják a fát. Kapaszkodó felület híján a borostyán szétterjed a talajon, befut a mélyebb hasadékokba, és ekkor a kapaszkodó gyökerek valódi gyökerekké válnak, amelyek segítségével a növény felszívja a táplálékot. Ezért, abban az esetben, ha a növény a fák alatti területen terjed szét, felszívhatja a talajból azok táplálékának egy részét.

Kapaszkodó borosztyán levelek

A borostyán levelei különböző formájúak és alakúak lehetnek, de a leggyakoribb a háromkaréjú, az aljánál szív alakú levél. A kifejlett növény levelei általában nem karéjosak, tojásdad alakúak és aljuknál ék formájúak. Sötétzöld levelei egyenesen a száron helyezkednek el, és fényes, bőrszerű felülettel rendelkeznek. Az a fiatal növény, amely támtartójának csúcsáig kapaszkodott, terebélyesedni, bokrosodni kezd, és legfelső levelei megváltoztatják alakjukat. A széles, örökzöld levelek kitűnő téli menedékhelyet nyújtanak a madarak számára, de fészekrakó helynek is kiválóak.

A borostyán csak akkor virágzik, ha magasabb helyre tud felkapaszkodni és így elegendő napfényt kap. A virágzó szárakon sűrűn helyezkednek el a levelek valamint az oldalhajtások és a végeiken figyelhető meg a virág. A borostyán általában ősszel virágzik, zöldes-fehér vagy sárga virágaik ernyős virágzatot alkotnak. Gyakran még december végén is hoz virágokat, melyeknek nincs illata, de bőséges nektárforrást biztosítanak a méhek számára még késő ősszel is.

Bogyós gyümölcsei a tél végén érnek és az ember számára mérgezőek, de sok madárnak életmentő tápláléka a zord téli időben. Az érett bogyók fekete vagy sötétbíbor színűek, borsószem nagyságúak, és 2-5 magot tartalmaznak. Az ízük keserű és émelyítő, ha pedig szétmorzsoljuk őket fűszeres illatú, enyhén gyantás szag érezhető.

Régen a borostyán leveleit takarmányként használták, bár a tehenek nem kedvelték, télidőben a birkák és a szarvasok néha elfogyasztották ezeket. Dél-Európában a megfelelő méretű növény fás szárát faesztergályosok dolgozták fel, de mivel nagyon puha volt, ezért csak ritkán került sor erre. Angliában a bőrcserzők késeinek élezésére használták. A borostyán fás része porózus, ezért régen megpróbálták átszűrni rajta a bort víztelenítés céljából, de rájöttek, hogy ezáltal az veszít ízéből és színéből is. Máshol a fás szár vékony szeleteit szűrőként használják.

A borostyán virága

A borostyán egyik nagy előnye, hogy kiválóan álcázza, fedi a csúnya épületeket és szinte az egyetlen kúszónövény, amely nem tesz kárt a falakban, sőt páncélként védi azt az esőtől és a nedvességtől. A borostyán igen ellenálló növény, fagytűrő, viszont nem kedveli a füstös, szennyezett levegőt, ami gyakori az ipari városokban. Jelentős életkort is megérhet, ha zavartalanul fejlődhet az évek során sziklákra és romokra kúszva. Az idős növény fás szárának átmérője akár a 30 cm-t is elérheti.

De ben csak jó oldala van ennek a kúszónövénynek, mivel abban az esetben, ha ellenőrizetlenül szétterjed, károsíthatja az erdők és a sík területek növényzetét. Ha a borostyán agresszíven elszaporodik a talaj felületén, és behálózza a fák lombkoronáit, akkor dús levélzete megakadályozza, hogy napfény érje a növényeket. Hasonlóképpen a szőlőhöz, szétterjed a támaszként szolgáló fa törzsén, ágain, levelein, és elveszi előle a napfényt, ezért néhány éven belül a fa el is pusztul. Ezenkívül a borostyán súlya is megviseli a fát főleg viharok esetén. A fák leveleit elfonnyassztó Xylella fastidiosa elnevezésű bakteriális kórokozó hordozója is lehet a borostyán, így megfertőzheti az olyan őshonos fákat, mint a szil-, tölgy-, és a juharfa.

A borostyán hajtása meggyökereztethető, de magról is szaporítható, amelyet a madarak, de különösen a verebek, a seregélyek és a vörösbegyek nagy területen széthordanak. A puha földbe dugott, tőről levágott friss hajtásból hamar kifejlődik az új növény.

A falakat védő borostyán

Mitológia és folklór:

A borostyánt már őseink nagy becsben tartották, leveleiből fonott koronával koszorúzták meg a kedvelt költőket. A mámor és mulatozás ókori római istenét Bacchust (a görög mitológiában Dionüszosz), akinek szent növénye a borostyán, a homlokán szőlővesszőből és borostyánlevelekből font koszorúval ábrázolták. Az ókori képzőművészetben a Bacchus kezében tartott serleget egybecsavarodott szőlő-, és borostyánindák díszítik, akárcsak a másik kezében levő botot (thyrsus). Az ókori görögök azt tartották, hogy a borostyánból font koszorú megóv a részegségtől. Ugyancsak a bor okozta mámor hatástalanítására ajánlották az  összezúzott borostyánlevelek forralt borba keverését. A régmúlt idők angol kocsmáinak cégérén is borostyánbokor hirdette, hogy e helyen jó minőségű italt szolgálnak fel. Innen eredeztethető a régi mondás: „A jó bornak nem kell cégér".

A borostyán évszázadok óta a hűség jelképe. A régi görög papok egy köteg borostyánt nyújtottak át az egybekelő párnak. Napjainkban is gyakori kísérője az esküvőknek, a házastársi szerelem és hűség szimbólumaként, a menyasszonyi csokor és a koszorúslányok csokrainak dísze. A keresztény egyház egykor pogány szokásnak tartotta, és ezért tiltotta is a házak és templomok borostyánnal való feldíszítését karácsonykor.